Mennyi lágyvízre van Önnek szüksége? Mikor és Mennyi ideig?
2016-07-05
Ipari vízlágyító
2021-09-10

Életünk egyik legfontosabb alapeleme a víz, enélkül nincs élet, ezért vigyázni kell rá , és takarékoskodni kell vele, hiszen már közismert, hogy nem végtelenek a források, így a víz nagy érték. Hazánk a víz mennyiségét tekintve szerencsésnek mondható, mert vízben gazdag ország vagyunk. Viszont van egy probléma, hogy szinte az egész országban kemény a víz.

Mitől van ez?

Vízlágyító

Adódik a kérdés, mitől kemény, és egyáltalán mit jelent ez, mik a következményei, és lehet-e ezen javítani és ha igen, hogyan. Rengeteg kérdés, amire megadjuk a valaszt.

Vízzel főzünk, mosakszunk, azt isszuk, sőt, testünk nagy része is víz, és ha ennek nem megfelelő a lágysági foka, akkor hosszú távon negatív hatással lehet szervezetünkre, egészségünkre. A víz keménysége leghamarabb azokon az eszközökön látszik, ami vízzel érintkezik, ilyen a vízcsap, mosógép, mosogatógép, kávéfőző, stb. Ezeken a berendezéseken nagyon hamar megjelenik a vízkő, és ez nemcsak esztétikai probléma, hanem , ha nem teszünk ellene, jelentősen megrövidíti az életüket. Sőt, érzékeny bőrűek is érezhetik fürdés után, hogy kellemetlen viszketés jelentkezik, ez is a víz keménysége miatt van. A vízkő a túlzott kálcium és magnézium jelenléte miatt van, ezeket kell kivonni, ha selymes, lágy vizet szeretnénk háztartásunkban. Ezt a folyamatot végzi el a Vízlágyító berendezés. A kútvizek többsége is igen kemény, ezért fogyasztása csak Vízlágyítás után javasolt.

Mit tehetünk?

A kérdésre a választ már tulajdonképpen fentebb megadtuk, a megoldás a vízlágyítás. A vízkő eltávolítására az iparban is használt ioncserélős eljárás a legmegbízhatóbb, ennél az eljárásnál a kálcium és magnézium ionokat vonják ki a vízből, ez a két elem felelős a víz keménységéért. A vízkő így nem jelenik meg a csapokon , a fűtőszálakon, így ezek a berendezések jóval hosszabb életűek lesznek, arról nem is beszélve, hogy ha a fűtőszálon lerakódik a vízkő, több energia szükséges annak felmelegítésére, tehát nyugodtan

kijelenthetjük, hogy a vízlágyítás nemcsak az egészségünket védi, hanem a pénztárcánkat is, hiszen sok energiát spórolunk meg azzal, ha nem a vízkövet melegítjük fel. Az ioncserélő gyanta a kivont kálciumot és magnéziumot nátrium ionokra cseréli. Ezeket az ionokat a vízlágyító sóoldó tartályából nyeri, amibe időnként só tablettát kell tölteni. A vízlágyító berendezés automata tisztítási funkcióval van ellátva, a gyantáján összegyűlt kálcium és magnézium ionokat lemossa és a nátrium ionokra cseréli, amivel készen áll a vízlágyításra.

Milyen előnyökkel jár a lágy víz?

Számos olyan előnye van a lágy víznek, amiről nem is gondoljuk, hogy ennek a következménye, pedig a lágy víz használata kevesebb házimunka és energia megtakarítást jelent, nem kell hetente drága vízkőoldókkal végigsúrolni a konyhát és a fürdőszobát, sőt mosásnál, mosogatásnál akár 40 % mosószert illetve mosogatószert is megtakaríthat, és vízlágyító adalékot sem kell használnia.

Az elmosott tányérok, poharak cseppmentesen száradnak meg. A ruhák tisztábbak lesznek, és tovább megőrzik színüket.

Tusolás, fürdés után bőre és haja tisztább, lágyabb lesz, sőt az érzékeny bőrűeknél megszűnik a kellemetlen bőrviszketés.

Nem lesz szükség vízvezeték cseréjére. Háztartási gépei hosszabb életűek lesznek.

A kútvizek esetében első lépés a víz bevizsgálása. A kútvízben nagy mennyiségben van jelen a vas és a mangán, ami jelentősen megrövidíti a vízlágyító gyanta élettartamát. Minél több a vas és a mangán a vízben, annál rövidebb életű lesz a vízlágyító gyanta , ezért a kútvíz előkezelésére vagy egy speciális kevertágyas töltetre van szükség.

A kútvíz bevizsgálásakor célszerű biológiai és kémiai vizsgálatot is kérni, és ne csak a vas és mangán jelenlétét vizsgálják, hanem kérjünk teljes vízanalitikát (arzén, nitrit, nitrát, szulfát, klorid, KOI, ammónium, PH, összes keménység, vezetőképesség, nátrium, baktériumok.)

A vas határértéke 0,2mg/ liter, a mangáné 0,5 mg / liter. Ha a kútvíz bevizsgálásakor ezeknél magasabb értékeket kapunk, ajánlott a kútvíz tisztítása, de ha fontos a saját és a családja egészsége, illetve a háztartási gépeinek hosszú élettartama, ennek elvégzése mindenképp szükséges, többféle technológia áll rendelkezésre.